Szexuális erőszakkal vádolják Neymart
Mindent tagad a PSG brazil focistája. Egy brazil nő vádolja azzal, hogy Neymar megerőszakolta.
Mindent tagad a PSG brazil focistája. Egy brazil nő vádolja azzal, hogy Neymar megerőszakolta.
Szijjártó Péter szerint nem maradhat következmények nélkül a konfliktusövezetekben elkövetett nemi erőszak.
Az ügyészség szerint alapos a gyanú, hogy az ausztrál internetes aktivista nemi erőszakot követett el.
Egyszer már ejtették az ügyet, most a Wikileaks-alapító angliai őrizetbe vétele után újraindítják.
Hiába fellebbezett, nem változott a verdikt: Jean-Claude Arnault, aki miatt elmaradt a 2018-as irodalmi Nobel-díj kihirdetése, két és fél évre börtönbe kell menjen nemi erőszak miatt.
A francia rendőrök őrizetbe vettek három párizsi tűzoltót, akiket azzal vádolnak, hogy megerőszakoltak az egyik kerületi tűzoltóállomásra bevitt nőt.
A szöveget az eredetihez képest felhigították, hogy az USA ne vétózza meg. Van, aki ünnepli a szöveget, de a helyzet a világban rossz.
A rendező szerint nem volt fair az eljárás. Az Oscart odaítélő testület szerint viszont igen, és nem fogják megváltoztatni a döntést.
Pedig az eredeti javaslatot már felpuhították. A gender szóról is a liberális propaganda jut Donald Trumpék eszébe.
Legalábbis csak torzítva. Kiss László három évvel ezelőtt felszínre került ügye sokat elárul arról, hogy hogyan viszonyulunk a hírességek által elkövetett bűncselekményekhez. Az úszóedző sikereit ugyanis még mindig nem tudjuk leválasztani a nemi erőszakról. A Kiss László-ügyből kutatási téma lett, a témában megszületett nemzetközi cikk egyik szerzőjét, az ELTE-n kutató Nyúl Boglárkát kérdeztük.
A két perui férfit először elítélték, két évvel később azonban felmentették, ezzel az indoklással.
Brutális játékok eddig is készültek, azonban a Rape Day-nek minden korábbinál nagyobb népharagot sikerült szítania. A kiadását tervező Steam épp ezért úgy döntött, eláll a projekttől, igaz, kellett néhány nap, mire erre a döntésre jutottak.
Martha McSally elmondása szerint azért nem jelentette eddig az esetet, mert szégyellte azt.
A kislány a terhesség 23. hetében járt.
A beszámolók szerint egy nő arról vallott, hogy 13 éves korától többször megerőszakolták, de beszélt egy lengyel áldozat is, aki a pápával is találkozott.
A férfi többször is megerőszakolta a lányt.
Az elmúlt három évben 30 gyereket erőszakoltak meg, akik hamisan adták meg életkorukat a legnépszerűbb társkeresőkön.
Az afrikai országban egy év alatt megugrott a nemi erőszak esetek száma, az elnök különleges intézkedésekkel próbál gátat vetni a borzalmas jelenségnek.
A BBC egyik műsorában mesélt arról két nő, hogy hogyan zaklatták őket papok.
Chris Brown csütörtökön azután nyújtott be keresetet, hogy egy nő nemi erőszakkal vádolta meg őt Párizsban – közölte a 29 éves előadó ügyvédje.